Dzsudzsák, Szalai, és Németh is bizakodó, eddigi életük legfontosabb csatája előtt

2015. november 10. 10:13:01  nyomtatási kép
Dzsudzsák Balázs, Németh Krisztián és Szalai Ádám is élete párharcára készül a norvégok elleni pótselejtező előtt, amelynek előkészületeiről a három légiós is tájékoztatást adott hétfőn, Telkiben. A csapatkapitány örül, ha az északiak lenéznek minket, szeretne javítani és bizonyítani az utolsó két, gyengébben sikerült selejtezője után, és akkor sem lesz elkeseredett, ha 0-0 lesz az oslói meccs. Szalai szerint ugyanakkor a norvégok csak látszólag becsülnek alá minket, ezt skandináv csapattársától tudja, akivel már megbeszélték, hogy együtt nézik majd a TV-ben a két meccset, de aztán jött Bernd Storck meghívója.

Dzsudzsák Balázs: - Sajnos az utolsó bajnoki meccsünk nem sikerült túl jól, 30 ezer ember szurkolt a derbin, hihetetlen volt átélni! A 90. percben kaptunk egy gólt. Szerencsére van siker is a hátam mögött, végig játszottam a meccseket, jó formában és erőben érzem magam. Örülök, hogy lenéznek minket a norvégok. Az a célunk, hogy csütörtökön jó eredményt érjünk el, utána pedig itthon kiharcoljuk a továbbjutást. Nem baj, ha túl magabiztosak, szeretnénk meglepni őket! Fontos, hogy gólt szerezzünk idegenben, de ha 0-0 lesz, és itthon kiharcoljuk a továbbjutást, akkor sem leszünk szomorúak természetesen. 2 órája vagyok csak itt, nem tudok a stábcseréről így túl sok konkrétumot mondani. Mindenki arra fókuszál, hogy életünk legfontosabb meccsei vannak előttünk. Mindenki azért jött, hogy segítsen. Ha túl leszünk a két meccsen, visszatérhetünk a kérdésre. Bízom benne, hogy jól sül el a váltás. Az utolsó két válogatott meccsen nem tudtam annyit hozzátenni a csapat játékához, mint amennyit vártam, ezért szeretném most góllal, gólpasszokkal meghálálni a kapitány bizalmát. A csapat élére szeretnék állni!

Németh Krisztián: - Eddig az amerikai kupadöntő volt a felnőtt pályafutásom legfontosabb meccse, ezt a kettőt most előrébb tenném. Az ilyen meccsekért kezdtünk el futballozni!

Szalai Ádám: - Nekem is ez a karrierem két legfontosabb meccse. Nekem van norvég csapattársam, tőle tudom, hogy nem néznek le minket, csak a sajtón keresztül akarnak nyomást gyakorolni ránk. Mindenki tisztában van a klubcsapatomban betöltött szerepemről, de hívott a kapitány, és jöttem. Azon leszek, hogy segítsek a válogatottnak. A norvég csapattársam nincs a keretben, de folyamatosan beszéltünk a pótselejtezőről. Amíg nem tudtam, hogy a keretben leszek, arról beszéltünk, hogy az egyik meccset nála nézzük, a másikat nálam. Most egyedül nézi majd... Mark Clattenburg tapasztalt bíró, nem hiszem, hogy kardinális kérdés lenne, hogy angol vagy nem angol. Nem szabad túl nagy nyomást helyeznünk magunkra. Tudjuk, hogy az ország számára is mennyire fontos a két mérkőzés. Nyugodtnak kell lennünk, nem szabad belehajszolnunk feleslegesen magunkat a mindenáron győzni akarásba. Nem szabad túlgondolkodni a mérkőzéseket, hiszen ez blokkot is okozhat a fejekben. (Fotó:mlsz.hu)

Forrás: csakfoci.hu
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Európai góllövőlista
        játékoscsapatM  G
      • E. CavaniPSG17  18
      • M. IcardiInter17  17
      • C. ImmobileLazio15  15
      • R. LewandowskiBayern München17  15
      • L. MessiBarcelona15  14
      • R. FalcaoMonaco15  14
      • P. AubameyangDortmund15  13
      • Mohamed SalahLiverpool17  13
      • P. DybalaJuventus16  12
      • H. KaneTottenham17  12
      részletes lista
      Lapok a topligákban
      • játékoscsapat  
      • B. ZuculiniVerona6  2
      • DanteNice7  1
      • Sergio RamosReal Madrid3  2
      • J. ShelveyNewcastle3  2
      • P. GouanoAmiens3  2
      • Luiz GustavoMarseille6  1
      • L. DeauxGuingamp6  1
      • F. MagnanelliSassuolo6  1
      • RecioMálaga6  1
      • S. TheskerTwente6  1
      részletes lista
      MTI hírfelhasználó

      Bonus Faktor
      bilance.hu/
      moorestephens.co.hu