Rutinos védő sérülése miatt aggódnak a Juventusnál

2015. június 03. 22:34:17  nyomtatási kép
 Forrás: telesport.hu

Sérülés miatt félbe kellett hagynia a Juventus szerdai edzését Giorgio Chiellininek.

A szombati, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Zebrák tájékoztatása szerint a védő a bal vádlijában érzett fájdalmat. Az olasz válogatott játékos állapotáról a csütörtöki orvosi vizsgálat után lehet többet tudni.

Chiellini kiesése hatalmas veszteséget jelentene a Juventus számára, arról nem is beszélve, hogy hiányzása esetén elmaradna a pikáns Chiellini-Suárez párharc. Mint ismeretes, a brazíliai világbajnokságon az uruguayi támadó megharapta az olasz védőt, amiért a vb-k történetének legsúlyosabb büntetését kapta: négy hónapra eltiltották mindennemű futballal kapcsolatos tevékenységtől, emellett 100 ezer svájci frank (mintegy 25,2 millió forint) befizetésére is kötelezte őt a nemzetközi szövetség.

Suárez egyébként Patrice Evrával is találkozhat a berlini fináléban. A francia hátvédet még a Liverpool játékosaként illette egyszer rasszista jelzőkkel, amiért nyolc mérkőzést kellett kihagynia.
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Európai góllövőlista
        játékoscsapatM  G
      • E. CavaniPSG17  18
      • M. IcardiInter17  17
      • C. ImmobileLazio15  15
      • R. LewandowskiBayern München17  15
      • L. MessiBarcelona15  14
      • R. FalcaoMonaco15  14
      • P. AubameyangDortmund15  13
      • Mohamed SalahLiverpool17  13
      • P. DybalaJuventus16  12
      • H. KaneTottenham17  12
      részletes lista
      Lapok a topligákban
      • játékoscsapat  
      • B. ZuculiniVerona6  2
      • DanteNice7  1
      • Sergio RamosReal Madrid3  2
      • J. ShelveyNewcastle3  2
      • P. GouanoAmiens3  2
      • Luiz GustavoMarseille6  1
      • L. DeauxGuingamp6  1
      • F. MagnanelliSassuolo6  1
      • RecioMálaga6  1
      • S. TheskerTwente6  1
      részletes lista
      MTI hírfelhasználó

      Bonus Faktor
      bilance.hu/
      moorestephens.co.hu